Prológus

            A mindössze tizenegy esztendős Kornel herceg az aranyozott trónszék lábánál kuporgott. Nem szerette az unalmas tanácsüléseket. A legtöbb nemes csak a saját panaszaival foglalkozott, nem is érdekelték őket az ország ügyei. A gesztenyebarna hajú fiúcska inkább belemélyedt a kezében lévő Törvénykönyv tanulmányozásába. Régi, kopott példány volt a legelső kiadások valamelyikéből, a lapjait védő bőrkötés több helyen is foszladozott. Olyan rég elavult, éppen ezért felettébb érdekes jogszabályok szerepeltek benne, mint az ünnepnapokon való párbajozást vagy a kocsmán kívüli sörfogyasztást tiltó rendeletek.

 – Az ágyastartást korlátozó új törvény egyenesen nevetséges! – szólalt fel egy elégedetlen gróf a terem végéből. – Fejlődő ország vagyunk, el kéne már engednünk a házasság szentségéről vallott középkori nézeteinket. Az összes környékbeli nemzet rajtunk röhög!

 – Pierre úr – sóhajtott fel az öreg király fáradtan –, ez egyszer még elnézem a szemtelenségét, tekintve, hogy határainkon kívül nevelkedett, barbár körülmények között, de ha valóban itt akar letelepedni, meg kell értenie, hogy a namerhi nép számára a házasság nem csupán formaság, hanem a létező legerősebb kapocs két ember között. Bármely, ezen kötelék gyengítésére irányuló próbálkozást jogunkban áll tehát a lehető legsúlyosabb büntetéssel sújtani. Ez alól az ágyasok tartása sem kivétel. Ha örömlányokkal kíván szórakozni Pierre asszony távollétében, Seföldet vagy Mystiát tudom ajánlani letelepedés céljából, uram. Nem tűrök további ellenvetést.

 – Azért az már mégis sok, hogy az eltúlzott nézeteikből kifolyólag teljes lelki nyugalommal engednek holmi asszonyszemélyeket a legfelsőbb parlamentbe! Tanulhatnának I. Janka példájából!

 – Ostoba fráter! – sziszegte Kornel kárörvendően. Az apja egy pillanatra a hang felé kapta a fejét, majdnem lebuktatva ezzel a trón takarásában rejtőzködő herceget, végül azonban visszafordult a nemesek felé.

 – Látszik, hogy még nem volt ideje tüzetesebben átlapozni a Törvénykönyvet az érkezése után, Pierre úr. I. Janka szégyenfolt a törvényhozás szemében, de csupán azért, mert az első intézkedése az összes hímnemű egyed kiirtása lett volna a tanácsból. Hadd emlékeztessem azonban, hogy I. Janka nem namerhi ősökkel rendelkezett, sőt, tudtommal az Ön hazájából, a Nagy France területéről származott, az ő példáját alapul véve nem ítélhetjük hát el a namerhi asszonyokat.

 – Mégsem láttam még más olyasféle országot, melynek tanácsülésén egy Judith Delatour-féle nőszemély csendben eszegethette volna a csokoládés muffinját!

 – Figyelmeztetem, hogy kezd nemkívánatossá válni a jelenléte, Pierre gróf. Noble úr, elmagyarázná nekünk, miképpen lehetséges, hogy egyes asszonyok tanácstagokká váljanak?

 – Engedelmével, felség. – Egy köpcös, fehér uniformist viselő uraság pattant fel, majd ritkás bajuszát csavargatva szónoklatba kezdett. –Namerh királyságában a szent házasság során két független ember lénye összeforr, ettől kezdve együtt alkotnak egy egészet. Ekképpen, a feleség abszolút és megkérdőjelezhetetlenül törvényesen képviselheti hites férjét a tanácsüléseken, amennyiben az beteg, üzleti úton vagy diplomáciai küldetés okán távol van, vagy egyszerűen nem jut ideje az egész hetes ülésekre a palota falai között, hiszen a házaspár két test bár, de egy lélek. Az I. Janka óta meghozott óvintézkedések miatt azonban – melyek szerint a törvényhozásban kizárólag férfiak vehetnek részt – kénytelenek vagyunk a hölgyeket teljes mértékben urakként kezelni, mintha csak a férjeik volnának. Ezért hivatkozunk a tanács tagjaira főurakként.

 – Na de kérem, ez színtiszta sületlenség! – kelt ki magából az ifjú gróf megbotránkozva.

 – Szerencsétlen bolond – kommentálta az eseményeket a Törvénykönyvet lapozgató fiú a fejét rázva.

 – Őrök! Kísérjék ki Pierre urat az udvarra, levegőzzön csak egy kicsit! – adta ki a parancsot a király megviselten. – Félek, ha a teremben maradna, valami megbocsáthatatlant követnék el ellene.

 – Felség! – lengette meg a karját egy fiatal udvaronc, egy lélegzetvételnyi szünetet sem engedélyezve az elgyötört uralkodónak. – Mit kíván válaszolni Peter von Seföld Lilian hercegnőhöz intézett házassági ajánlatára?

A teremben egyszerre néma csönd lett. Az elkövetkezendő percek érdekesnek ígérkeztek. Kornel becsukta a kezében tartott könyvet, és fülelt.

 – Mit kívánok, vagy mit fogok felelni? Azt kívánom a válaszlevelembe foglalni, hogy Ferdinand király fia kútba vetheti az összes javaslatát és ajánlatát. Mégis azt fogom papírra vetni, hogy örömmel fogadom a családban.

 – Ez nagyon veszélyes játszma, felség! Ferdinandnak ősidők óta Namerh gazdag földjeire fáj a foga. Bármire képes a megszerzésükért: Kornel herceget, sőt, akár még felségedet is elteszi az útból, amint alkalom kínálkozik rá!

 – Jól tudom, mégsem tehetek mást. Ferdinand világosan leírta, hogy ha nem adom a fiához a lányomat, megtámad minket. A seregeink gyengék, nem készek egy háborúra a kontinens legerősebb katonanemzete ellen.

 – Talán fel kéne világosítanunk őket a hercegnő meddőségéről…

 – Ferdinand tisztában van azzal, hogy Liliannek nem lehet gyermeke, és ennek ellenére is megtette az ajánlatát. Csak a Próféta tudja, milyen ördögi terveket szövöget titokban. Ha Peter herceg az udvarba ér, járjanak nyitott szemmel, és minden gyanús mozgást jelentsenek közvetlenül nekem. Kornelra különösen figyeljenek! Olykor hajlamos veszélyes helyzetekbe sodorni magát. Most elmehetnek, holnap ugyanekkor ülésezünk – zárta rövidre a vitát az uralkodó hirtelen. A kijelentésére zavart csönd felelt. – Nem hallották? Kotródjanak! Noble úr, Lord Ramses, jöjjenek ide, kérem! Beszédem van magukkal.

A terem izgatott morajlás közepette, fokozatosan ürült ki. A trónszék mellett hamarosan a nemrégiben még a nők tanácsbeli szerepét fejtegető öregúr tűnt fel egy feszélyezett tekintetű fiatalember társaságában.

 – Mit kíván tőlünk, felség? – érdeklődött az idősebbik tanácsos zavartan.

 – Meg fogok halni – jelentette ki a király, mintha csupán az időjárásról folytatna kellemes társalgást.

 – Elnézést, felség?

 – Ha a szívbetegségem nem végez velem előbb, Ferdinand emberei fogják elnyisszantani a torkomat. Érzem a csontjaimban. A fia kerül majd a trónra. Meg akarja öletni Kornelt, így Lilianen keresztül, a házassági szokásjog miatt Peter válik az örökösömmé.

 – Hogyan akadályozhatjuk ezt meg? – tette fel a kulcskérdést Lord Ramses suttogva.

 – Életben kell tartaniuk a fiamat. Bármi áron. Drasztikus módszerekkel.

 – Van valami konkrét elképzelése, felség?

 – Ami azt illeti, igen. Figyelsz, Kornel? – Az uralkodó és két leghűbb tanácsosa csendben figyelték, ahogy a trónszék oldalában gubbasztó fiú komótosan feltápászkodott.

 – Most le leszek teremtve?

 – Azt meghagyom a nevelőidnek, fiam. Egy tanácsülés alattomos kihallgatása valóban nem túl etikus tett, de most éppen kapóra jött a jelenléted.

 – Milyen módot talált a herceg életének megmentésére, felség? – türelmetlenkedett Noble úr.

 – Egyszerű, mégis zseniális terv. Bízom benne, hogy képesek lesznek a végrehajtására. Tudják, egyszer régen olvastam egy felettébb érdekes történetet. A címe Hamlet volt...